0

Az idén először megrendezett UniTech Online Mérnökverseny izgalmas szakmai kihívásokat nyújtott a 85 mérnök diákcsapatnak. A diákok egy mérnöki kérdésekből álló kvíz és esettanulmány feladatsor megoldása révén mérkőztek meg a döntőbejutásért.
A döntőbe a 8 legeredményesebb csapat jutott be a selejtezőről.

A feladatokat a verseny főtámogatója, a Knorr-Bremse szakértői állították össze. A selejtező során 4 részletben összesen több mint 50 feladatot válaszoltak meg a 3 fős diákcsapatok.

A döntő helyszínét a verseny támogatója, a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kara adta. Az automatikus járműkötelék rendszerekről 8 érdekes és kreatív prezentációt értékelt a zsűri, melyet a verseny támogatóinak képviselő alkottak.

Két gyakorlati kihívást is teljesítettek a döntősök: egy busz beindítása és nyitása-zárása, néhány perces határidőkkel szinte minden csapatnak sikerült. A másik feladat során egy papírrepülő megrendelést kellett teljesíteniük, szintén rövid időn belül és meghatározott minőségben, sőt még a gazdasági oldalra, azaz a nyereségre is figyelniük kellett. A legjobb csapat 60 papírrepülőt gyártott le 15 perc alatt!

A feladatok megoldása a HIJ Crew csapatnak (BME) sikerült a legjobban, akik az online selejtező megnyerését követően hasonlóan jól szerepeltek az élő döntőn is. Második helyen a Szikra Kör végzett (BME), a harmadik helyen a pécsi Empirikus csapat (PTE Pollack Mihály Kar) futott be.

A fődíj, a Knorr-Bremse által felajánlott GPS készülék mellett a támogatók különdíjai (Salzburgi kirándulás, Karrier-tanácsadás tréning) és a partnerek (HVG HR Center, Műszakiak.hu) ajándékcsomagjai és egy üveg kiváló bor, valamint Technika Műszaki Szemle előfizetések is gazdára találtak.

Az UniTech online mérnökverseny támogatói:

  • Főtámogató: Knorr-Bremse
  • Támogatók: Manpower, BMF, Red Bull
  • Médiapartnerek: Technika Műszaki Szemle, Műszakiak.hu, jobline.hu, techline.hu, frissdiplomás.hu
  • Partner diákszervezetek: IAESTE, MEEX

  Bővebb információk:

www.unitechverseny.hu

UniTech Online Mérnökverseny 2009 - buszra fel!


A bejegyzés trackback címe:

https://szimulacio.blog.hu/api/trackback/id/tr21608633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása