0

Fergyverzetleszerelési gyakorlatot tartanak ősszel Magyarországon, a tervek szerint a szimulációban az országba csempészett tömegpusztító fegyvereket keresnek majd - mondta Szentiványi Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára.

"Magyarországon is tervbe veszünk egy úgynevezett elfogógyakorlatot, amelynek előkészületei már folyamatban vannak" - hangsúlyozta Szentiványi Gábor. A szakállamtitkár hozzátette: a tárcaközi egyeztetés és előkészítés után a gyakorlatot a tervek szerint ősszel tartják majd. A gyakorlaton azt szimulálják, hogy bűnözők nukleáris tömegpusztító fegyverek alkatrészeit szállítják Magyarországon keresztül, a cél, hogy elfogják ezt a szállítmányt - mutatott rá. A térségben is voltak már hasonló gyakorlatok, a lengyelek járnak igazán élen ezekben a szimulációkban.
       
Szentiványi Gábor rámutatott, hogy a gyakorlat azért is fontos, mert a NATO-nak napjainkban új típusú biztonsági fenyegetettségre kell felkészülnie: az országokat ma már nem elsősorban a katonai erő, hanem sokkal inkább a terrorizmus fenyegeti. Az erre adott válaszok egyike a Proliferációs Biztonsági Kezdeményezés (PSI), ennek keretében rendezik meg az őszi akciót is. Az együttműködést 2003-ban az amerikai adminisztráció indította útjára. A kezdeményezés célja a tömegpusztító fegyverek, azok alkatrészei, illetve a hordozó eszközök nemzetközi forgalmának ellenőrzése, illetve a csempészett rakományok feltartóztatása. Ennek célja, hogy a tömegpusztító fegyverek ne kerülhessenek terroristák kezébe - tette hozzá. Az együttműködés önkéntes kezdeményezésen alapul, a PSI az elmúlt években globális kezdeményezéssé alakult, ma már több mint kilencven ország tagja. Magyarország is kezdettől fogva részt vesz a kezdeményezésben.

Tömegpusztító fegyvereket keresnek


A bejegyzés trackback címe:

https://szimulacio.blog.hu/api/trackback/id/tr951159557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása